2014. június 10., kedd

Sárközi Erika: Búcsúzóul örökké


Az „Igényes Blogregények Online” egy új kezdeményezés, amely tehetséges, de kevésbé ismert írópalánták és bloggerek köré szerveződik. Célunk, hogy jó, élvezhető, szórakoztató és teljes regényeket prezentáljunk az olvasók elé, akik a bloggerek véleménye után eldöntik, szeretnének-e a történet részesei lenni. Az igazat írva ajánlunk, vagy nem ajánlunk olvasásra egy regényt. Bővebben a Facebookon informálódhattok a kezdeményezésről, és kérdéseitekre is ott válaszolunk. A bejegyzés végén, a Rafflecopter dobozban megtaláljátok az oldalunkra navigáló hivatkozást!
Az első, és egyben indító regény, amelyet bloggereink bemutatnak, a Búcsúzóul örökké címet viseli.

A történet:

„Blanka egy idős asszony, aki macskájával és egy Miguel nevű háztartási robottal él együtt. Egészen addig magányosan telnek a napjai, míg egyetlen unokája meg nem látogatja. Sokat mesél neki, leginkább a múltjáról, naplójáról, eltemetett emlékeiről és érzelmeiről.



Blanka egy fiatal, összezavarodott nő, aki keresi önmagát, a nevetést, a szerelmét. Mindent elveszíthet egy pillanat alatt – vagy már sokkal hamarabb elkezdett összezuhanni a világa?

Blanka egy tizenöt éves győri lány, aki most kezdi a gimnáziumot. Befolyásolható, éretlen és tisztalelkű. Makulátlan, akár az első szerelem véglegessége...
Egy élet regénye ez.”


A történet első fejezetének megjelenése: 2014. június 23.
A regény elérhetősége: www.nilla-2.blogspot.com

Véleményem:

Aki arra számít, hogy egy szokásos tingli-tangli szerelmes sztori vár rá, akkor le kell lomboznom, ugyanis ez a történet egyáltalán nem olyan. Igazi, mély, és olyan érzéseket fog kiváltani belőled, amire a kezdetkor még csak nem is számítottál.
Győr
Két idősíkon játszódik. Egyrészt a jövőben, ahol Blanka unokája olvassa az asszony visszaemlékezésit, másrészt a jelenben, ahol a fiatal Blanka él, Győrben. Külön kiemelem, hogy már csak azért is sikerült azonosulnom a főszereplővel, mert Győr-Moson-Sopron megyei vagyok, és Győr és Sopron között lakok. Többször is jártam már a megyeszékhelyen, és szinte minden helyet meglátogattam, amiről említés esik a regény során. Sokkal magabiztosabban olvastam, hogy a helyszíneket láttam magam előtt, nem csak a sorokat. Ebben persze Nilla csodálatos leírásai is a segítségemre voltak.

A történet elején Blanka tizenöt éves, és éppen az első évére készül a gimiben. Szépen, lassan megismerkedünk mindenkivel. A családdal: a csupaszív anyukával, a cinkostárs nevelőapukával és az ökörködős bátyóval, akiről titokban minden lány álmodozik.Aztán ott van a "Backstreet Boys" Attila haverjai, akik bármikor szívesen elszórakoztatják hősnőnket, és testőri szolgálataikat is többször felajánlják. Közülük is kitűnik Robi, a Robonisz, aki igazán közel került a szívemhez, ugyanúgy, mint Olivér is, akit csak később ismerünk meg. Érdemes még említést tennünk Krisztiről is Blanka legjobb barátnőjéről, aki jóban-rosszban ott van mellette, és támogatja, ha pedig mély pontra kerül, akkor kirángatja belőle.



A szereplők

Az egész történetet leginkább egy hullámvasútra emlékeztet. Vannak benne örömteli és szomorú pillanatok is. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a könnycsatornáim az egész során szárazak maradtak ( Jóóóó, rendben, végigbőgtem a végét), de ez nem feltétlenül azért volt, mert szomorú voltam. Egyáltalán nem. Az egésznek akkora érzelmi töltete van, hogy a végén máshogy egyszerűen nem tudod levezetni. 

Ahogy azt a fülszöveg is mondja: Egy élet regénye ez. Tehát számítani kell majd rá, hogy Blanka nem marad végig tinilány. A legvégére már egy felnőtt, és érett nőt látunk, aki két lábon áll a földön, és ez így is  van rendjén.

Már nagyon régóta nem olvastam ilyen magával ragadó, és őszinte történetet. Ez a legnagyobb erénye talán a sztorinak. Hogy őszinte, és valóságos, és egy percig sem lehet érezni az ellentétét.

Mindenkinek ajánlom, hogy olvassa el, még ha nem is vagytok rajongói a blogregényeknek! Megéri!

Reakcióim a regény során:



Értékelés:
  • Kedvenc szereplők: Lehet mindenki? ^-^ 
  • Kedvenc részek: Az álarcosbál, Madrid, Blanka szülinapja
  • Ami nem tetszett: Olivér exhaverjai
  • Kedvenc idézet: „Szomorú, hogy nem tudjuk kifejezni, mennyire szeretjük a másikat.
    Szomorú, hogy kapcsolatok mennek tönkre oktondiságok miatt.
    Szomorú, hogy két embert akkor is elválaszthat az élet, ha a legfontosabbak egymás számára.
    Szomorú, hogy ilyen szomorú ez a világ.”
Pontozás: 




A szerző jóvoltából a kezdeményezés első fordulójához tartozik egy játék is. A doboz kitöltésével esélyetek nyílik megnyerni egy általatok választott könyvet – viszont a postázás csak Magyarország területén belül lehetséges, valamint az árérték maximum 3500 forint.
A dobozba először is be kell jelentkezni, e-maillel vagy Facebook regisztrációval, azután felelni egy kérdésre, amire a választ a bejegyzésben találjátok, és like-olni az oldalakat. Ha a jobb felső sarokban a 4/4 feliratot látjátok, már készen is vagytok. Sok szerencsét!



a Rafflecopter giveaway

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése