2014. január 15., szerda

Karácsonyi extra nagy Unpacking time



Először is szeretnék mindenkinek nagyon boldog könyvekben gazdag újévet kívánni utólag is! Remélem mindenki azt kapta karácsonyra a Jézuskától, amit szeretett volna!

Tehát a karácsony. Ez számomra nem jelent mást, mint könyveket. SOK-SOK KÖNYVET!!!



Karácsony folyamán 10... jól olvastátok, TÍZ könyvet kaptam. Ezeket most csoportokban  mutatom be nektek.


1. A suliból
Szerény személyem nem volt valami nehéz feladat annak, aki a karácsonyi ajándékozáskor húzott. Főleg úgy, hogy maga is kissé könyvbolond, mint jómagam,

Még egyszer köszönöm szépen, Enikő! <3

Azt mondta eredetileg az Elveszett lelkek városát kaptam volna tőle, de valahogy sikerült kikönyörögnöm, hogy kölcsönadja, ezért új megoldáshoz kellett folyamodnia, ez pedig nem volt más, mint:

Rachel Vincent: Rogue- Latrok (Shifters 2.)

A tartalmat szürkítem, mert az első részre, a Strayre spoileres.

Rendben, szóval a macskák nem esnek mindig talpra. 
Én aztán a legtöbbünknél jobban tudom ezt. Amióta visszatértem a falkába, nagy döntések és még nagyobb hibák követték egymást az életemben; olyan hibák, amikért ártatlan életekkel szokás fizetni. Mint az első és egyetlen női végrehajtónak, nagyon sokat kell bizonyítanom apám, a falka és saját magam előtt is. És most, hogy a területeinken sorra ölik meg a kandúrokat, keményebben dolgozom, mint valaha – bár mindig van erőm, hogy munka után szórakozzak is egy kicsit Marckal, aki végrehajtóként és a magánéletben is a társam.


Azonban nem minden hibám lezárt ügy. Felmerül a gyanú, hogy a halott kandúrok esete összefüggésben áll emberi nők eltűnésével is, és talán minden miattam történik, emberként vagy macskaként. És az az egyetlen megingás talán túl sokba, elviselhetetlenül sokba fog kerülni nekem…

Az első részét, a Strayt is nagyon szerettem, és kíváncsi vagyok miféle újdonságokat rejtegetnek számomra Rachel Vincent vérmacskái.

Aztán drága Dalma barátnőm rájött, hogy újabban különösen nagy érdeklődéssel fordulok a spanyol nyelv felé, ezért ezzel a könyvvel lepett meg:

Berlitz Útiszótár- Spanyol szavak és kifejezések

Ez, ahogy a képen is látszik, egy spanyol útiszótár, ami nagyon hasznos szavakat és kifejezéseket tartalmaz a spanyolt tanulni vágyók számára.


Muchas gracias Dalma! <3






2. Angol nyelvű könyvekMivel mostanában egyre több könyvet olvasok angolul, több családtagomnak is tetszett az ötlet, így az idegen nyelvű könyvtáram is gazdagodott néhány példánnyal.

Kezdjük is az általam egyik legjobban várttal:
Lisa T. Bergren: Torrent (River of Time 3.)
Itt is muszáj szürkítenem a szinopszist a spoilerek miatt.

Mikor Gabi és Lia végre megtanulnak sodródni az idő folyójával, rájönnek, hogy nehéz döntéseket kell hozniuk az életükkel és szerelmükkel kapcsolatban a River of Time haramadik, és zárókötetében. (megj.:Azóta kiderült, hogy lesz negyedik rész is)

Gabi és Lia Betarrini megtanulták irányítani az időutazásikat, és visszatértek a modern időbe, hogy megmentsék apjukat a tragikus haláltól. De a szerelem még a századokon át is hív, és a lányok elhatározzák, hogy visszatérnek, ezúttal már véglesen - még ha tudják is, hogy a fekete pestis továbbra is rettegésben tartja Európát, és lakosságának egyharmadát magával ragadja.A River of Time sorozat tartalmas zárókötetében minden minden döntés az életről szól... és a halálról.   

Nagyon-nagyon vártam már ezt a könyvet, mióta a Cascade-et befejeztem. Imádom Lisa stílusát, a fordulatait és a páratlan humorát, ami mind elvegyül ebben a csodálatos sorozatban. Aki szeretne angolul olvasni, szívesen ajánlom neki. Kifejezetten tetszett a régies angol használata, és rengeteg új szót ismertem meg általa.



A következő valamilyen szinten kapcsolódik az előzőhöz, hiszen Lisa ajánlása található a borítón, és a történet helyszíne szintén Toszkána, ám mégis valami újat mutat:


Rachel Harris: My Super Sweet Sixteenth Century
A tizenhatodik születésnapjának ünnepén egy a pattogós mostohaanyja és a jóhiszemű apja által adott extravagáns gála az utolsó dolog, amit a magányos farkas Cat Crawford szeretne. Tehát még ha tudja is, hogy a családi kirándulás Firenzébe, Olaszországba egy békejobb, elfogadja a varázslatos várost és kínálatát. De mikor kíváncsisága egy szokatlan roma sátorba vezeti, kilép ... egynesen a reneszánsz Firenzébe.


A tizenhatodik századba átlépve, felszerelkezve egy hátizsákkal, ami tele van belecsempészett jövőbeli dolgokkal, Cat csatlakozik őseihez, az édes Alessandrához és a védelmező Ciprianohoz, és hamarosan megtetszik neki a jóképű, feltörekvő művész, Lorenzo. Ám amikor a jóval öregebb Niccolo elkezd körülötte szaglászni, Cat rájön, hogy a kéretlen szülinapi party semmi egy rémítő, szerelemmel teli, kéretlen kérőhöz képest. Vajon megtalálja az utat vissza a modern időkbe mielőtt az itáliai kalandja itáliai örökkévalósággá válik?



Az első, ami igazán megfogott, az a borító. Valami gyönyörűséges! Aztán elolvastam a tartalmát, és egyszerre tudtam, hogy kell nekem ez a könyv. A River of Time sorozat nagyon megszerettette velem a reneszánsz Itáliát, ám az a Siena-i oldalt mutatja be. Kíváncsi vagyok az "ellenség" szemszögére is. 


A következő könyv a Percy Jackson sorozat után a Heroes of Olypusra való várakozás elunásának eredménye. Ám jó hír, hogy áprilisban érkezik magyarul is, ha minden igaz.



Rick Riordan: The Lost Hero (The Heroes of Olympus 1.)

Jasonnek van egy problémája.
Nem emlékszik semmire azelőttről, hogy felébredt volna a sulibuszon egy lány kezét fogva. Igazéból van egy barátnője, Piper. A legjobb barátja egy srác, akit Leonak hívnak, és mindhárman a Wilderness Iskolába tanulnak, ahová a "rossz gyerekek" járnak, ahogy Leo mondta. Hogy mit tett, hogy ide jutott, Jasonnek fogalma sincs, kivéve, hogy minden rossznak tűnik.

Pipernek van egy titka.
Édesapja, aki híres színész, már három napja eltűnt, és Piper rémálmai felfedik, hogy szörnyű veszélyben forog. Most pedig a barátja nem ismeri fel, és amikor egy furcsa vihar és még furcsább teremtmények megtámadják őket az iskolai kirándulás során, ő , Jason és Leo elmenekülnek egy Félvér tábor nevezetű helyre. Mi folyik itt.

Leonak különös kapcsolata van az eszközökkel.
A Félvér táborbeli új kabinja tele van velük. Komolyan, ez a hely kiütéssel veri a Wilderness sulit a fegyvereivel, szörnyeivel és csinos lányaival. A baj viszont az átok, amiről mindenki beszél, és hogy egy táborozó eltűnik. A legfurább viszont az, hogy bungalótársai azt állítják, hogy mindannyian, Leoval együtt, egy isten  rokonai.

Szerintem nem kell sok mindent hozzáfűznöm. Aki olvasta a Percy Jackson könyveket, tudja, milyen elhagyhatatlan Mr. Riordan világa. Ráadásul a külföldi vloggerek ódákat zengenek róla. Nagyon-nagyon kíváncsi vagyok rá.

Az utolsó angol könyvet igazából én rendeltem magamnak, de mivel pont karácsonykor érkezett meg, ezért ezt is ideszámítom.


Veronica Rossi: Through the Ever Night

Mivel második rész, és a fülszöveg spoileres az első részre, ezért ismét szürkítve lesz.

Hónapok teltek el, mióta Aria utoljára látta Perry-t. Hónapok, mióta Perry-t kinevezték törzsfőnek, és Aria-t megbízták egy lehetetlen küldetéssel. Most végre újra találkoznak, ám találkozásuk közel sem tökéletes. Perry törzse nem fogadja valami kedvesen a lányt, mint Belsőst. És mikor az egyre rosszabbodó Éterviharok fenyegetik a törzs ingatag létét, Aria attól tart, hogy talán Perry hátrahagyása az egyetlen mód kettejük megmentésére.

Hamis barátoktól, rejtett ellenségektől és hatalmas erőktől fenyegetve Aria és Perry elgondolkodik, vajon túlélheti-e a szerelmük a végtelen éj alatt.   

Mióta megkaparintottam az Under the Never Sky-t azóta fáj a fogam a folytatásra. Egyedi világfelépítés, szuper karakterek, mély gondolatok a veszélyekkel teli végtelen ég alatt.

 2. Magyar könyvek
Természetesen a kívánságlistám nem csak angol könyvekből állt, hanem néhány magyarnak is jutott rajta hely. Itt a magyaron a könyv nyelvét értem, ugyanis egyik sem magyar szerző könyve.
Kezdjük is egy tündérmese átirattal, ami legelőször a borítójával fogott meg.


Anna Sheehan: A Long, Long Sleep - Hosszú álom
Rosalinda Fitzroy 62 évig aludt, majd egy csókra ébredt. 
Elzárva az altató-keltette álomban, egy hibernáló kamrában, egy elfeledett pincében, a 16 éves Rose átalussza a Sötét Korszakot, amely milliók halálát követelte és alapjaiban változtatta meg az általa ismert világot. Most, hogy a szülei és az első szerelme régen elhunytak, Rose – akit egy rég letűnt csillagközi birodalom örököseként ünnepelnek – egy olyan jövőben ébred, ahol egyesek csodabogárként, mások fenyegetésként tekintenek rá.

Rose mindent megtesz, hogy maga mögött hagyja a múltat és megtalálja a helyét az új világban. Mindeközben egyre jobban vonzódik az őt csókkal felébresztő fiúhoz és abban reménykedik, hogy ő segíthet neki az újrakezdésben. Amikor azonban halálos veszély fenyegeti törékeny új életét, Rose-nak szembe kell néznie múltja árnyaival, mert a jövője múlik rajta.


Nagyon sokan ajánlották nekem ezt a könyvet, és a blogturnéját is nagy érdeklődéssel követtem végig. Imádom a tündérmese átiratokat, és a disztópiát is, úgyhogy ez a könyv csakis jó lehet.
A következő könyvet szintén a Blogturné klub által ismertem meg, és Deszy és Lupi biztatására rá is vetettem magam.
Robin LaFevers: Gyilkos kegyelem (A halál szépséges szolgálólányai 1)
A késő tizenötödik században Mortain, a halál istene, kiválasztja a fiatal Ismae-t, hogy legyen a szolgálója és orgyilkosa. Egy távoli szigeten álló kolostorban a többi hozzá hasonló lánnyal együtt megtanulja a ravasz hadviselés és nőies művészetek minden fortélyát, így semmi nem akadályozhatja abban, hogy teljesítse küldetését, és végrehajtsa a halál istenének parancsait. 
A kolostor a válsággal küzdő bretagne-i udvarba rendeli a lányt, ahol a gyanakvó nemes, Gavriel Duval szeretőjének szerepét kell eljátszania. Ismae-nek itt meg kell tapasztalnia, hogy nincs felkészülve nemcsak az intrikák és árulások játszmáira, hanem a szívét fenyegető új érzelmekre sem. Képes lesz elhárítani a hercegségre leselkedő veszélyt? Fel tudja deríteni az árulónak hitt Duval valódi szándékait? Mert hogyan tölthetné ki a Halál bosszúját egy olyan emberen, aki – bármennyire küzdött ellene – meghódította a szívét?

Karácsony óta már el is olvastam ezt a könyvet, és valami fantasztikus volt! Nagyon köszönöm a lányoknak, hogy ajánlották!

Az utolsó pedig egy folytatás, amit nagyon vártam már, hogy megjelenjen, ez pedig:

Kiera Cass: Az Elit (A Párválasztó 2.)
A fülszöveg újra spoilereket tartalmaz, így szürkítem.
A PALOTÁBA 35 LÁNY ÉRKEZETT. CSAK HATAN MARADTAK. A Párválasztót 35 lány kezdte meg. Mostanra azonban már csak az Elitnek nevezett csoport maradt versenyben Maxon herceg szerelméért, s a harc ádázabb, mint valaha. Minél közelebb kerül America a koronához, annál jobban meg kell szenvednie azért, hogy végre megtudja, kihez húz valójában a szíve. Minden Maxonnal töltött pillanat olyan, akár egy tündérmese, csupa lélegzetelállító, csillogó romantikus kaland. De ha a palotában meglátja őrt állni első szerelmét, Aspent, újra hatalmába keríti a vágyakozás az élet után, amit még közösen terveztek el. Americának rettentően szüksége lenne egy kis időre. Míg azonban ő a kétféle jövő lehetősége között vergődik, az Elit tagjai pontosan tudják, hogy mit is akarnak – s egyre valószínűtlenebbnek tűnik, hogy Americának lehetősége nyílik választani… 

Már eleve imádtam Maxont A Párválasztóban. Most erre Kiera rádobott még egy lapáttal. Bár csak nem rég fejeztem be, de tűkön ülve várom a folytatást. A borító pedig ismét gyönyörű lett.

Ennyi lenne a megkésett karácsonyi post. Kommentbe pedig várom, hogy ti milyen gyönyörűségekkel gazdagodtatok. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése